2012. február 22., szerda

A Cseh Szociáldemokrata Párt nyerné a választásokat


Továbbra is az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal a politikai tömörülések között Csehországban.
   
Amennyiben február közepén választást tartottak volna Csehországban, az ellenzéki szociáldemokratákra adta volna szavazatát a megkérdezettek 32,5 százaléka, ami másfél százalékkal kevesebb, mint januárban - derült ki a prágai CVVM közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra.
A legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) népszerűsége 23,5 százalékos, míg a harmadik helyre került ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjáé (KSCM) 15,5 százalékos. Negyedikként a koalíciós Top 09 párt került volna be a képviselőházba 14 százalékos támogatottsággal.
    Januárhoz viszonyítva a KSCM és a TOP 09 helyet cserélt. A múlt hónapban a KSCM támogatottsága 12,5 százalékos, a TOP 09-é pedig 17,5 százalékos volt.
    A Közügyek, a legkisebb kormánypárt három és fél százalékos támogatottsággal nem jutott volna be a parlamentbe. Bár a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), amely éveken keresztül kormánypárt volt, most sem jutott volna be az alsóházba, de támogatottsága négy százalék. Helyi megfigyelők úgy vélik, hogy a kereszténydemokratáknak a következő választások alkalmával, 2014-ben esélyük van visszakerülni a képviselőházba.
    A választásokon a megkérdezettek 57 százaléka vett volna részt. 2010-ben 62,5 százalékos volt a választási részvétel.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések: