2012. február 15., szerda

Csehország recesszióba került


Tavaly éves összehasonlításban 1,7 százalékkal nőtt a cseh gazdaság az előzetes adatok alapján - közölte a cseh statisztikai hivatal szerdán.
   
A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten a 0,5 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék (GDP), az előző negyedévhez viszonyítva viszont 0,3 százalékkal csökkent a GDP.
    Miután a GDP két egymást követő negyedévben csökkent, ez azt jelenti, hogy statisztikailag Csehország recesszióban van - állapította meg a statisztikai hivatal.
    A cseh gazdaság tavaly fokozatosan elveszítette növekedési ütemét. 2010-ben a csehországi GDP még 2,2 százalékkal növekedett. Az idei évben az eddigi előrejelzések nulla, illetve néhány tized százalékos gazdasági növekedésre számítanak.
    "A cseh gazdasági fejlődés ütemének visszaesése a tavalyi év vége felé felerősödött. A negatív fejlődési tendenciát felerősíti, hogy szezonális kilengésektől megtisztított előzetes adatokról van szó. Ha azokkal együtt adtuk volna meg az utolsó negyedév adatait, akkor a GDP csökkenése nem 0,3 hanem 0,6 százalékos lett volna" - mondta Pavel Sobísek, az UniCredit Bank elemzője újságíróknak. Szerinte a gazdasági növekedés negatív tendenciája mögött alapvetően a beruházások korlátozását kell keresni.
    "2011-ben a cseh gazdaságot elsősorban a feldolgozóipar húzta, bár annak növekedési üteme is csökkent az év folyamán. Stabil eredményeket produkált a közlekedés, de nagyon visszaesett az építőipar" - áll a statisztikai hivatal közleményében.
    A hazai fogyasztás fokozatosan csökkenő tendenciát mutat Csehországban. A növekedést ezen a téren csupán a külkereskedelem kedvező alakulása támogatta. A beruházások csökkenése minden területen érezhető, s csökkentek a kormányzati, az állami hivatalok kiadásai is - mutattak rá a statisztikusok.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések: